HTML

Facebook

Friss topikok

Címkék

Archívum

Mach Péter az LMP XX. kerületi városatyája a lmperzsebet.blog.hu oldalon közétett írása szerint alkalmaként együttműködik a Jobbik helyi képviselőjével. A lokálpolitikusok egyúttal kifejezték ellenérzésüket azzal szemben, hogy városrészük burkoltan egy idegen csapatot, a Fradit szponzorálja.

Ne Pesterzsébet szponzorálja a Fradit

Az ügy előzményei közzé tartozik, hogy a februári, pesterzsébeti testületi ülésen a képviselőtestület úgy döntött szponzorálási szerződést köt körülbelül 21 millió Ft értékben az Erzsébeti Spartacus Munkás Testedző Körrel (ESMTK). Az ülésen felszólalt Harsányi László a Jobbik önkormányzati képviselője. „Az erzsébeti iskolákért, gyerekekért és egyesületekért emelt szót. A problémája az, hogy ezekből az összegekből a Fradinak is megy egy X összeg, ami egy burkolt támogatás…” – írja nemzeti radikális képviselőtársáról az LMP Mach Péterre, majd csatlakozott ehhez a véleményhez.

Mint ismeretes a Ferencváros jégkorongosai a Pesterzsébeti Jégcsarnokot használják.

„A Fradi támogatásával, egy évvel ezelőtt már foglalkoztam és akkor is jeleztem testületi ülésen, hogy a kerületi lakosok nem értenek vele egyet.” – fogalmazott a zöld párt helyi döntéshozója.

Mit szól ehhez a Jobbik fradista budapesti elnöke?

Az ügy érdekes mellékszála, hogy a Jobbik új budapesti elnöke; Szilágyi György megrögzött fradista. A wikipedia.hu szerint a '90-es években tagja volt a hírhedt ferencvárosi 2-es szektornak, amely akkoriban Magyarország legkeményebb huligáncsoportja volt. Ennek tükrében érdekes lehet egy Harsányi-Szilágyi párbeszéd.

Egyébként Körmendyné Kökény Eszter, a pesterzsébeti Oktatási, Kulturális és Sport Osztály vezetője, egyébként jelezte, hogy a sportkoncepciót felülvizsgálják augusztusban és egyúttal felhívást intézet a kerületi sportegyesületekhez, hogy vegyék fel a kapcsolatot az Önkormányzattal.

Más ügyekben is egyezhet az LMP és a Jobbik véleménye

„Az utóbbi hetekben többen kerestek meg és jelezték, hogy nem értik a kerületben miért szavazom néha együtt a jobbbikos képviselővel, véleményük szerint a kerület érdekében sem szabad együttműködni még helyi szinten sem antidemokratikus pártok képviselőivel.” – folytatja a kusza gondolatsort az LMP bloger-politikusa, majd a következő válasszal zárja le a bejegyzést: „Másfél évvel ezelőtt azt ígértem ügyek mentén fogok politizálni és a kerület érdekei fontosabbak pártérdekeknél. Eddig és ezentúl is elhatárolódóm akkor, ha valaki a cigánybűnözés hívó szóval kíván szavazatokat szerezni és valós társadalmi problémákra hamis sztereotip válaszokat adva próbál hatalomra törni. De eddig és ezentúl is minden olyan kezdeményezést támogatok, amely a kerület valós gondjaira, problémáira jó és hatékony megoldásokat nyújt.”

Vona Gábor jó viszonyra törekszik Romániával és aláírna az LMP-nek

A mai Magyar Nemzetben is terítékre került a Jobbik és az LMP viszonya „Jó viszonyra kell törekedni Szlovákiával és Romániával a határon túli magyarok érdekeinek védelme mellett” - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban. A Jobbik elnöke az LMP népszavazási kezdeményezéséről szólva elmondta: "nem fogunk ellene tenni semmit, jótékony szimpátiával figyeljük az eseményeket". Vona Gábor azt mondta, az LMP által feltett négy kérdésből hármat támogatni tud, ha arra jár, ahol aláírásokat gyűjtenek, még alá is írja. Megjegyezte, hogy bár fontos kérdésekről van szó, nem a legfontosabbak.

Címkék: politika közélet jobbik ftc gábor fradi vona lmp

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyvaros.blog.hu/api/trackback/id/tr924314270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.03.15. 09:45:08

És? Mi a probléma?
süti beállítások módosítása